1 hetet feküdtem itt. Kórházhoz és a körülményekhez képest azt tudom mondani,hogy jól éreztem itt magam. Na nem a közérzetem, mert az egyre rosszabb volt,de olyan szobatársakat kaptam, akikkel jókat tudtunk nevetni akár a saját nyomorunkon is. A mellettem lévő ágyon ott volt Magdinéni, hasnyálmirigy gyulladással és orrszondával. Igazi kedves, nagyi tipus. Szemben Gyöngyike, kis duci,vigyori és trombózisos. Bírtam a humorát, pedig a lábát se tehette le a földre. Majd Éva, aki először nagyon komolynak és szigorúnak tünt, aki csak magához szól, vagy még azt sem, de rájött, hogy nem éri meg magányosnak maradni, ha már oda kerültünk. Majd Rózsikanéni, akire nincs más szó, mint a furcssa-néni. Nagyon hamar összekovácsolódtunk. Igaz én már nem ehettem, de ment a szendvics és az újság biznisz, segítettük egymást. Bevezettem Őket a kaparós sorsjegy rejtelmeibe, és futárkodtam a nyereményel. Ha nyertünk volna, megvettük volna a gasztrót, vagy a kórházat, vagy a gyógyulást. Mindenen tudtunk nevetni és így gyorsan teltek a napok. A görcseim és a derékfájdalmam egyre nagyobbak volt, szinte már elviselhetetlen. Ha kiment a fájdalomcsillapító hatása, csak derékszögbe hajulva tudtam létezni. Levert a víz, ájulás kerülgetet. Itt még abban a tudatban voltam, hogy a daganatom akkora, hogy nyom valamit a derekamnál. Valami idegszálat. A vérvételek mindennaposak voltak. Infúzióztak, és már csak a leves leve ment át rajtam. 2 * próbálkoztak CT-zni, de nem sikerült, a kontrasztanyag nem ment át a beleimen.
Következett a tükrözés. Az előtte lévő hashajtásról és tisztításról még írni is rossz. 3 liter tisztítót folyadék, keserősóval megspékelve. Mai napig hidegrázásom van, ha belegondolok. Rettegtem, bevallom. Annyi rosszat lehet erről hallani, hogy már az is fájt, ha belegondoltam.
A vizsgálat: Bebódítottak, így nem éreztem semmit. Akármilyen hihetetlen is. Amikor észhez tértem, akkor: Dr. Farkas Alexandra egy rettentő kedves, kis Doktornő jött be hozzám és közölte most már a 100 °%-os eredmény. Vastagbéldaganat. Elég nagyméretű és nagyon nagy valószínűséggel rosszindulatú, amit meg kell műteni. Lebeszéli a sebészettel. Véleménye szerint stomazsákot is kapok az oldalamra. De ne aggódjak, egy bizonyos idő után visszarakják a beleimet.
Ne aggódjak??? Eltelt egy hét és még mindig azt hiszem, hogy álomvilágban vagyok. Fel sem fogom. A fájdalmaim mellett, ami már pokolinak volt nevezhető még mindig jókat kacarásztam. Hiszen ilyen csak a tévében történik, a Fókuszban. Meg a szomszéd ismerősével, vagy valakivel, aki nem Én vagyok. Olyan lettem, mint egy alvajáró, vagy, mint aki bekattant, mert nem fogtam fel. Neeemmm, ez nem Én vagyok és hamarosan felébredek.
