Sziasztok! Jujj de régen jelentkeztem. Na de itt vagyok! Egy szempillantás alatt eltelt ez a három hét kemo szünet. Annyira, de annyira jóóóó volt! Pedig aztán az égvilágon semmi érdekfeszítő dolog nem történt Velem. Teltek az átlagos hétköznapok, de nagyon gyorsan. Volt egy kisebb befordulásom, túl sokat googléztam a túlélési esélyeimről. Valaki lekorlátozhatná a netem néha. Összekapartam magam és bicajoztam Makikával, komoly túrákat tettünk meg és strandon riogattam az embereket. Minden évben, az első strandos levetkőzés nálam egy elég nagy trauma. Mit ne mondjak, eléggé frusztrál a dolog. Nyár végére meg is szokom, hogy ezen a helyen ennyire alul kell öltözni. Az elmúlt években szoliztam, meg napoztam, meg még edzettem is, nem voltam egy kárcsú teremtés, de legalább a barnaság vékonyít elképzelésem alapján, valahogy jobban éreztem magam. Erre az idei helyzet elég horrorisztikussá vált, mit ne mondjak. Főszerepet kaphatnék az Alkonyat kétezredik részében. Éjszakai fürdőzésre kellene járnom, Én lennék a fény, úgy világítok. Vagy esetleg lehetnék egy nagy kerek hold. Borzasztó. Tudom, ez a legkevesebb jelen helyzetemben, de nem. Ráadásul még tavaly beszereztem egy úgynevezett tankinit. Puki is vagyok, meg össze-vissza vagyok szabva, hát gondoltam, majd jól eltakarom magam. Olyan szép levéve, meg köves, meg fedi hab testem, nem éri nap a hasam, tehát egy csomó előnnyel rendelkezik a kétrészessel szemben. Na de ez egy átok! Úgy rátapadt a testemre, mint egy búvárruha, rám szippantódott. Akár egy vécépumpa, használat közben. Olyan vákum keletkezett a furcsán szabott hasam és ezen felsőrész között, hogy ajjaj. Ragaszkodott ezerrel. Meg vizes maradt, így kiázott nagyon a hegem, ami marhára kellemetlen volt, hiszen eléggé fájdogál még, valami idegsérülések miatt, amit a kemo okoz. Magyarul, szenvedtem benne, mint az állat. Úgyhogy tankini ide vagy oda, mehet a levesbe. Marad a kétrészes. Szóval nem előnyös Nekem ez a rák, csak a baj van vele, meg is kellene már szabadulni tőle.
Viszont még egy cél ki lett pipálva a hűtőről! Voltam lánybúcsún. Egy éve még nem gondoltam, hogy el fogok jutni. Gyanítom, nem voltam ezzel egyedül. Sőt, nagyon úgy néz ki, hogy még az esküvőn is ott leszek az Én Szomszédasszonykámnak.Bizony ám! Még egy kihúzva! Lassacskán újabb célokat kell kitűznöm. Még hátra van a nyaralás, meg egy Strand fesztivál, meg ez meg az. Azt hiszem a következő üres lapra, ami a hűtőmön lesz, csak egy dolgot fogok ráírni. Cél 2017: meggyógyulni.
Na de, elég nehézkesen jöttem helyre az előző kemotól. Kellett még vagy egy hét, mire vissza tért az energiám és nem szuszogtam és fújtattam, mint egy ló, ha megtettem egy emeletet. Viszont egy pillanat alatt elszaladtak a hetek és újra csomagolhattam a wellnessbe. Most szerdás lettem, tehát péntek késő délutánra várható a befejezés. Hátam közepére sem, gondolhatjátok. Eleve tartottam attól, hogy megismétlődik az előző és azt nem bírnám ki. Szobaszámom most a 7-es, 84 éves Erzsike nénivel. Nagyon keveset beszélt, de az a kevés is nagyon megdöbbentő volt.
Kölcsönös bemutatkozás, majd kérdezi tőlem, hogy Én miért vagyok itt. Megszoktam, minden szobatársam 10 percen belül megkérdezi. Nem részleteztem, nem szoktam. Erre Ő: Én már pénteken megyek haza Andikám. Mondom; az jó hír Erzsike néni! A lehető legnagyobb nyugalommal közli velem a következőt. Nem sajnáltatva, hanem mintha a bevásárlólistáját mondaná, a legtermészetesebben a következőt mondta: Igen, de Én meghalok. Nem tudnak rajtam már segíteni. Nem használ a sugár,meg a kemo. Hazamegyek és meghalok. Csak ne kellene szenvedni. A rákosok mindig szenvednek. Jó lenne, ha ebben szerencsés lennék és elaludnék. Már éltem eleget.
Nem tudtam mit mondani, egy közhelyes sajnálomon kívül. Lehet eleget élni? Akkora nyugodtsággal mondta ezt, hogy lesokkolódtam. Hiszen Ő is valakinek az anyukája, nagyija vagy a szeretett dédije és nincs választása. Hazamegy meghalni. Nem tudom, hogy valójában mit érezhetett, nem beszélgettünk többet.
Délután kettőkor megkaptam a kemom. Jobb is, hiszen sem a légkondi, sem a csengő nem volt jó az osztályon. Le a kalappal a nővérkék és az orvosok előtt, minden tiszteletem az övék. Folyamatosan járták a folyosókat, hogy kinek folyt le a cucca, van-e valamire szüksége. Köszönöm, sokunk nevében is. Mozdulatlanul is folyt rólam a víz nemhogy még róluk. 4 óra elteltével, amit lefolyt az első gyógyítókám, elmentem haza a tojásommal és elkezdődött...
Egyáltalán nem vagyok a nyugtatók pártja, soha nem szedek, de most eljött az a pont. A 4. hányás után úgy döntöttem, hogy most jött el a Frontin ideje. Vagy leszedálom magam, vagy kinyiffanok. Az elsőt választottam, Nem akadályozta meg a dolgot, hogy ne keljek fel az éjszaka, igaz csak egyszer. Reggel 6-tól folytatás a budin, majd megint Frontin, így azért tudtam aludni is valamennyit. És így tovább egész péntekig. Nincs annyi ujjam, a lábujjaimmal együtt, ahányszor támasztottam a budit. Drága Dokikám, ugye megígéri, hogy a következő lesz az utolsó! Nem talál ki Nekem valami ráadást? Biztosan dobok akkor egy hátast.Nem bíííírom már! De komolyan! Hát ez volt a könnyített kemo? Kérem szépen! Egy korty víz nem maradt meg bennem. Igaz, ami igaz, most legalább lábra tudtam állni. Különben csak a szám jár, elárulom. Hiszen, ha majd a CT után folytatni kell, akkor kell. Ez van.
A végén csak történt velem valami, ugye? Mindig ez sül ki belőle. Azt mondom, hogy semmi nem volt, aztán mégis lesz belőle egy litánia. Most pedig következzék a csoda. Amikor ezt írom, szombat délután van. Tehát egy napja, hogy végeztem a kezeléssel. Tegnap ilyenkor még olyan voltam, mint egy lepkefing. Ma meg? Letekertem 23 km-t. Mintha semmi nem történt volna az elmúlt 3 napban. Mi ez, ha nem csoda?
Hogy honnan nyerem az erőm? A búzafűből, a Foreverből, a homoktövisből ( Köszönöm Drága Ági! ), Zsanettből, aki egy csodabogár ( bocsánat, mindig ez jut eszembe róla, bár nem tudom, hogy olvas-e ), családomból, a Makikámból, a barátaimból, az olvasóimból, a Halott Pénz zenéiből, a fodrászomból Barbikámból, aki a 3 szál hajamból is sörényt varázsol, a jelenlegi életemből és még tudnám sorolni.
Addig is, ismétlem önmagam. Élvezzétek az életet, szeressetek, nevessetek, egyetek finomakat, élvezzétek a nyarat, a napsütést vagy akár szeretettel várjátok a közutálatnak örvendő hétfőt, ami hamarosan itt lesz!
Puszpusz
