Inkább lennék terhes, ahogyan az első rettentő alapos doktornő diagnosztizált, minthogy újra megműtsenek. Mivel eltelt a kilenc hónap, a gyerek meg csak nem jött, hát meglátogattam újra a sebészetet. Eljött a nagy nap. Más ezt esküvőnek hívja, Én májműtétnek, csak nem habos-babosban.
Szerdán még vidáman dolgoztam, csütörtökön befeküdtem, mint valami beteg, pénteken pedig megműt a Csodadoki. Csak remélni mertem, hogy tényleg annyira jó, mint amekkora a híre. Hatalmas a rajongótábora, mégis bizonytalanul álltam a dologhoz. Kétágyas szobát kaptam, kényelembe helyeztem magam, aztán csak vártam. Valamire, hogy teljen az idő. Nővérkék ismerősek, kedvesek, pörögnek ezerrel. Tehát csak néztem ki a a fejemből. Nem voltam Én semmire sem felkészülve ezen a napon, csak a péntekre gyúrtam lelkileg. Nővérke jött, hogy készüljek, eltolnak centrális véna szúrásra. Anyámmmm. Az meg mi? Baromi rosszul hangzik. A Grace klinikában nem láttam ilyet! Rögtön szaladtam is a Googlera, de nem adtak elég időt, hogy ráfeküdjek a témára, már toltak is ágyastól a műtő felé. Jéé úgysem láttam még ébren. Valami előkészítőfélébe toltak, ajtó bezár, innen már nincs menekvés.
Két kedves aneszteziológus várt. Fejemet letakarva és oldalra fordítva kezdődhet a menet. Elkapott a frász, amikor egyikőjük közli, hogy olvassa a blogom. Hujjaj ebben a helyzetben ez most Nekem jó vagy rossz? Tök mindegy, itt most nyakon leszek szúrva. Szoríthattam a kezét is, de ki meri azok után, hogy még el is olvasta a sztorimat. Aki ezt kitalálta nagyon okos volt, meg jó dolog is, de ugyan szurkálta magát nyakba? Mert Én szívesen megtenném. Minden bajom volt közben is, utána is, még a nyelés is fájt. Ennyit a nyugis csütörtöknek. Kis naivan azt hittem, hogy majd itt hereverézek a műtét előtt egy nappal. Ezután még elsétáltam egy mellkasröntgenre, majd kidőltem, mint egy zsák krumpli.
Péntek reggel, a májműtétem napja. Vizit, aneszteziológus, vérvétel és találkoztam már az orvosommal is, aki kimondottan szimpatikus. Még mosolygós is, ez nagyon jó. Szerintem ez olyan megnyugtató, és nem kerül semmibe. A műtéti sorrendben a 3. voltam. Megszállt valami elmondhatatlan nyugalom. Nem tudom elmondani mit éreztem magam körül. Biztonságot. Biztos voltam benne, hogy nem lesz baj. Hiába vártam, hogy engem majd itt megesz az idegállapot, akárhogy is rákoncentráltam, hiszen egy ilyen helyzetben ez lenne a normális, de semmi. Ha akartam volna, sem tudtam volna ideges lenni. Anyut, Tesókámat, családot, barátokat viszont ellenkezőleg, megette őket az idegbaj. Anyu viszont azt mondta, hogy egy idő után Ő is érezte ezt, ráragasztottam.
Műtét előtt kaptam infúziót, katétert és a csodapirulát, amitől kifeküdtem. Vagyis nem. Csak vártam. Bevettem és vártam az álmot. Kb.11.30 lehetett, amikor jött a műtétre tologató Úriember, de Én még mindig csak vigyázzállásban feküdtem, nyitott szemekkel. Nemsokára találkozunk köszönéssel elbúcsúzva már bent is voltam a folyosón ébren. Miközben szuggeráltam magam, hogy aludj-aludj-aludj, átkerültem megint egy terembe. Hogy ez volt-e a műtő? Nem tudom, valószínű. Zöld emberkék mindenhol, Én pedig olyan éber voltam, mint még soha. Nem az járt a fejemben, hogy Én itt maradok a műtőasztalon, jaj de félek, hanem ugyan feltűnt-e valakinek, Nekem úgy nyitva van a szemem, hogy csak na. Hahóóó ugye megvárják míg elalszom? De én csak feküdtem, széttárt karokkal, zöld emberkék szorgoskodtak és meghallottam ByAlex-Részeges dalát. Valahogy kicsúszott a számon: Ez a kedvenc számom! Erre mi történt? Adtak rá hangerőt! Naaa? Hát ilyet? Ugye milyen klasszak? Rögtön kedve támad az embernek egy vakbélre, hogy bejuthasson egy ilyen helyre. Még most is megmosolyogtat. ByAlex annyira megrészegített, hogy a szám végére le is húzták a rolót.
Kb. 16.30 - 17.00 óra lehetett amikor a kis intenzíven ébredtem. Tiszta homály. Nem is tudom részletezni. A lényeg viszont. Felnyitottak és rengeteg nyirokcsomót kiszedtek. Gerincem mentén, hasnyálmirigynél, hashártyáról, vese aortáról. Dr. Sikorszki szerint, meg kellett küzdeni rendesen ezzel a nyirkok bagázzsal. Köszönöm Neki! Most viszont következzen a váratlan! A májamon nem találták a daganatot. Hiába forgatták, tapizták, keresték, felnyitva UH -tak, a daganatnak se híre se hamva. A PET-CT-m és a máj MR-em szerint is 3-4 hete még 1,6 cm-es daganat található a VIII. segmentunban. Az bizony ott volt, hiszen amikor nagyobb volt, szúrt rendesen.
Ma a varrataimat kiszedték. Igaz, úgy érzem magam, mint akinek vissza varrtak egy pittbullt a hasába. Fáradt vagyok, mert csak háton tudok aludni és fáj mindenem, amikor megmozdulok. Utálom, hogy magamat meg kell szúrni a véralvadásgátló injekcióval. Nem tudok orrot fújni, aludni, csuklani, nevetni. Úgy sétálok, mint egy kérdőjel, de napról napra jobb lesz. Hamarosan kezdem a kemot, hogy még csak esély se legyen a további kialakulásra. De ettől függetlenül, mi ez ha nem egy CSODA, ami velem történt!
