Elköszöntem az újonnan szerzett barinőimtől a gasztroról és átköltöztem a sebészetre. Itt is sikerült elég hamar kórház-barátokra találnom, de nem sokáig élvezhettem a társaságot. 1 napot töltöttem egy 6 ágyas szobába, majd a műtét napján átköltöztettek egy 2 ágyas V.I.P. szobába, ahol egy ideig egyedül voltam. Be kell, hogy valljam ismeretség által sikerült ilyen „luxusba” kerülnöm.

A fájdalmaim kegyetlenné változtak. Pokoli. Se ülni, állni, de még aludni sem tudtam. A fájdalomcsillapítót folyamatosan kaptam. A vénáim naponta tönkre mentek. Iszonyatosan fájt már a karom, alig volt már rajtam hely, ahova szúrni lehetett. Olyan erős gyógyszereket kaptam, ami 5 mp alatt kiütött és nemhogy fájdalmaim nem voltak, de azt sem tudtam, hogy merre vagyok arccal. Műtét előtti napon volt ott minden, infúziók, hashajtás, tisztítás és beöntés. Minden kellemetlenség, amit egy műtét el lehet képzelni. Időközben bemutattak az orvosnak, Dr. Papp-Szekeres Józsefnek, a nyugalom megtestesítője. Behívatott, lerajzolta, hogy mi fog következni, mindent elmagyarázott, úgy ahogy egy átlagembernek kell, érthetően, nem orvosi nyelven és hozzátette, hogy másnap reggel 10-kor megműt. A babszemet most éreztem rendesen a hátsómban.

Mielőtt belekezdenék a következő fejezetbe, feltétlenül meg kell említenem a nővéreket. Bárki, bármit gondol először is le a kalappal a munkájuk előtt. Persze itt is léteznek kivételek. Egy fekete, állandóan morcos, mindenkit utáló, a munkáját leginkább gyűlölő nővérke itt is akadt. Neki aztán csengtethettem és 1 óra múlva újra. Nagyon „kedves” arccal megérkezett. Az infúzió már a bőröm alá folyt, egy hatalmas feszülő púpból állt a karom, de marhára nem érdekelte, pedig rettentően fájt. Még az oxigént is kikapta az orromból, hogy erre már nincs szükségem, az infúzió meg ilyen, közölte.. és elviharzott. Lehetne még sorolni a „kedvességeit”, de nem pazarolok rá több betűt. Pedig nem mondanám magamat rossz betegnek, csak akkor csengetek, ha már megoldhatatlan a dolog. Túl tökéletes is lett volna, ha mindenki normális, méregfog mindenhol van. Viszont a többiek, kiemelném köztük Juditot és Antóniát, fantasztikusak. Juditkám a humorával tartotta bennem a lelket. Mintha magamat hallanám, jól kijöttünk. De a többiek is mind, ott segítettek ahol tudtak. Köszönöm Nekik!