Volt fél nap szabim. Ha nem lett volna, talán el sem megyek. Elmentem Nagykőrösre Dr. Starkhoz, a háziorvoshoz. Elmondtam az összes tünetet, talán még a fényképes bizonyítékaimat is bemutattam.Mivel elég laza figura, le is diagnosztizáltam magam, hogy neki ne kelljen. Már pedig ez gluténérzékenység, mivel a kisfiamnak és a húgomnak is az van. Tehát nekem is, küldjön is a gasztrora! Ennyi.

Dr.Úr válasza: „Azért mert valaki katolikus lesz, az nem azt jelenti, hogy maga is az lesz” – és csak ment a nagy sóhajtozás, mintha itt valami bajt sejtene. Hmm.. Nem szokott Ő ennyire komolyan viselkedni. Sürgősségi beutalót adott a kőrösi kórházba, belgyógyászatra és vérvételre. De nekem?? Minek?? Akinek csak gluténérzékenysége van??

Belgyógyászat: Elismételtem a tüneteimet. Itt még azt is megkérdezték, hogy mikor szexeltem utoljára. Mivel megint felmerült a gyanú, hogy valahogy mégis áldott állapotba kerültem. Olyan fiatalka asszinsztens volt, ki merte elárulni, hogy vagy 1 éve, de már nem is számolom! Tök ciki. Tehát közöltem, hogy fél éve.. kicsit jobban hangzik.  Hasnyomogatás, EKG és ment a sóhajtozás. Sürgősségivel irány a vérvétel, majd ameddig az eredményére várok, menjek el hasi UH-ra. Még itt sem gondoltam semmire, csak eltúlzott sóhajokra. Elmentem vérvételre.

Ultrahang: Itt fogtam gyanút. Eleve nagyon sok ideig tartott a vizsgálat. Máskor 2 perc alatt le vagyok rendezve, de most erőteljesen nézegette a monitort a Dr.Nő. közölte, hogy a hasam tele van nyirokcsomokkal. Rengeteg. Éééés? Kérdeztem.

Az nem jó, már nem ő rá tartozik. Nem tud mondani semmi. Egyenlőre menjek el azonnal tüdőröntgenre. Zárjuk ki, hogy ott is jelen vannak-e már a csomók. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit is akarnak ott nézni. Már több ezer kérdőjel kavargott a fejemben.

Tüdőröntgen eredménye negatív. Ennek örülök. De mi a fene van? Mi ez az egész?  Közben kész lett a véreredményem és visszasétáltam az eredményekkel a belgyógyászatra. Dr.Nő nézegeti, sóhajtozik, igazából nem mondott semmit, csak nagyon röviden levázolta a teendőmet.

"Menjen haza, csomagoljon össze és azonnal menjen a sürgősségi osztályra, Kecskemétre. Vigye a papírokat. Nagy a baj."

Azt hittem, jól arcon csaptak. Tessék? Most? Miért is? Hát nem glutén? Hívtam mindenki, anyut, tesómat, Gabit, Mónika barátnőmet sírva, hogy valami van, nagy a baj. Valószínű daganat. Indulok a kórházba. Hazajöttem, anyu, tesóm átjöttek és elkezdtem és csomagolni. Az idegállapotom már az egekbe szökkent.

SBO: Bejelentkeztem. Igazából minden egész gyorsan ment. Habár újra el kellett mondanom mindent. Jó 2-3 órára befektettek az SBO megfigyelőjébe, azonnal kaptam bélmozgató infúziót és csak feküdtem ott,nézve ki a fejemből, hogy valójában mi is történik.

Behívtak UH-ra. Dr.Rupp vett kezelésbe. Nézegetett, nézegetett, majd oda hívott egy Dr.Nőt. Már ketten nézegettek, hogy mindketten ugyanazt látják-e. Ugyanazt látták. Megkérdezte a Dr.Úr, hogy tudom-e hogy mi a bajom: Mondtam, hogy igazából fogalmam sincs, mivel mindenki csak nagyot sóhajt.

Ő úgy gondolja, hogy daganatom van, vagy bélelzáródásom, de ezt majd tükrözéssel, CT-vel tudják majd eldönteni. Addig is ne egyek, ne igyak.

Annyira sokkhatás alá kerültem, hogy csak egy kérdésem volt, miközben a sírás kerülgetett: "Dr.Úr, meggyógyulok ugye? Mondjon valami biztatót!5 éves kisfiam van"

A válasz, mint később tapasztaltam, mindig ugyanaz: "Maga még annyira fiatal," Egyelőre feküdjek be a gasztoenterológiára. Így is tettem. Fogtama cók-mókom és megvártam a betegszállítót.