Elég rutinosan, de irány az 5. menet. Ajándékcsomag a nővéreknek kéznél, hogy ne egy energiavámpír csaknekivanmindenbajaésénhallgassam, mamát kapjak magam mellé. Ez így működik, de Nekem megéri.

Előtte viszont be kellene adagolnom az orvosomnak, hogy Én bizony elintéztem magamnak egy ultrahangot. Hiszen ha az ultrahang nem megy Andikához, Andika majd megy hozzá egy másik városba, ahol megcsinálják. Nehogy már ne tudjam, hogy mi a helyzet odabent. Tehát azt az egy szabad hetemet felhasználtam a beutaló és az időpont megszerzésére, majd a vizsgálatra. Pikk-pakk már meg is volt, nem várok Én október végéig, meg a PET-CT-ig, ettől Én türelmetlenebb vagyok. Viszont az onkológusok marhára nem szeretik ezeket a magán akciókat. Engem viszont meg marhára nem érdekelt, hiszen az én életemről van szó.

Tehát megérkeztem az UH-ra, és mintha visszapörgették volna az időt a kezdetekre, májusra. Gyanúsan túl sokat időzött a Dr.nő két helyen is a hasamon. Mint rutinos, már sejtettem, hogy valami van, amit ő sorolt is az asszisztensnek, de most kifogtam rajta, azonnal kérdezésbe kezdtem.

Jöttek is a válaszok, a jobb lebenyben a májon egy 2,6 cm-es daganat található, ami valószínű jóindulatú, de ezt így előre nem tudja 100 %-ra kijelenteni, az biztos, hogy ott van valami. Na a francba. A hasamban egy 2,5 cm-es nyirokcsomó található. Óóó végre összement az 5 cm-es, éljen éljen. Csak hat ez a kemo, gondoltam naivan. A májon lévő, meg csakis jóindulatú, mi más lehetne. Már megint diagnosztizáltam magam, pedig igazán leszokhatnék róla. Még jó hogy nem volt mobil netem, google barátomat rögtön bevetettem volna.

Térjünk vissza az onkóra. Szokásos mérlegelés, vérnyomás. Híztam 2 kilót! Nem csodálkozom, adtam a diétámnak. Volt benne minden, szalonnával kezdtem pizzával folytattam és a bablevestől majdnem mentem az ügyeletre. A nővérkéknek vallomást tettem, hogy Én bizony magán számot csináltam és mentem UH-ra. Jajj be ne valljam, hogy Én voltam, jött a válasz, fogjam a háziorvosra.

Kemo bekötve, helyettesítő dokinak beadva a sztori. Elviharzott, hogy majd összehasonlítja az eddigi leletekkel és jön. Nem jött. Én, mint Columbo, már megint gyanút fogtam. Reggel nyolckor az Én orvosos is jött és megállt az ágyamnál. Itt kezdődnek a bajok. Mint már írtam, Ő egy sportos orvos, fut. A betegek elől. Most nem futott, lecövekelt és kezdte:

Baj van Andrea. Nagyon ügyes volt, hogy elment UH-ra.

• Neeeeem Én voltam, a háziorvos! Ő sürgette.

Persze, annyira elhitte, hogy semennyire, de nem baj. Szóval ezen az UH-on nem kellett volna semmit sem látni. Ehelyett keletkezett egy újabb nyirokcsomó, ami valószínű rosszindulatú, ugyanúgy, mint a többi nyolc, ami bent van és egy daganat a májon. Ami azt feltételezi, hogy nem megfelelő a kezelés és egy PET-CT után váltani kell. Nem lehet várni, hogy a 6. kemo után legyen meg ez a CT, már foglalja is az időpontot.  Nincs is értelme felvenni a hatodikat, és különben is szünetet kell tartani ezelőtt a vizsgálat előtt.

Az állam, úgy ahogy volt, leesett. Ez nem lehet igaz! Már majdnem a felénél vagyok és kezdhetem előröl. De a legaggasztóbb, hogy mi van, ha tényleg nem hatott az eddigi és máshol is alakultak még ki daganatok.

Kész, itt megint eljutottam a béka segge alá. Ez van. Itt intézkedni kell, különben baj lesz. Ahogy szabadultam az onko-böriből, már be is adtam Nyíregyházára a papírjaimat, ahol egy speciális műtéttel eltávolíthatóak a bent maradt csúnyaságok. A válasz nem váratott sokáig. Hogy tetézze a „jó kedvemet”, elutasítottak, hogy nálam ez nem alkalmazható. Hát mi jöhet még? Jaaa, hogy a gyógyulás. Na, igen. Andika megint összekaparta magát a süllyesztőből, ahogyan eddig és túlélve a mellékhatásokat, mert az volt ám rendesen. Megszeretgettem a budit párszor, majd a 220 is belém csapott a hideg víztől, a levegőtől vagy csak úgy. Tehát úgy döntöttem, hogy visszamegyek dolgozni. Az első napon már túl vagyok és úgy éreztem, hogy újra Én vagyok. A Tótandika. Mivel a kemotól kihagy az ember agya rendesen, (ez még egy jó kis mellékhatás) gondoltam a munkámat is elfelejtettem. Eddig se voltam piskóta felejtésben, na de most? Senki nem tud überelni, bármit elfelejtek, ha kell. Tehát nyugodtan meg lehet velem osztani a titkokat, úgysem emlékszem rá. De valahogy mégis megmaradt bennem, hogy hogyan kell egy export okmányt elkészíteni. 15 év az azért, annyi… sok. Ha meg elfelejtettem volna valamit, úgysem emlékszem rá hogy mi is volt az, de azt hiszem jól ment.

Kedves onko, megújult erővel és immunrendszerrel, mert addig adok neki, találkozunk okt. 13.-án. Addig is a munkaterápiát alkalmazom.