A blogíróknak is jár a téli szünet, nemhogy még Nekem. Rögtön megtudjátok, hogy miért is írom ezt. Kezdem az elejéről. 

Nem mondok újdonságot, csütörtök az Én napom, testem a kemora hangolom. Azzal az elhatározással indultam a wellnessbe, hogy inkognitóban fogok közlekedni. Még szerencse, hogy tél van, könnyedén kivitelezhető. Sapka, sál, bundabugyi, bár az a farmer alatt nem nagyon tud álcázni, legalábbis ezen a helyen. Aztán feltűnés nélkül felkommandózni magam a vérvételig. Nem nem, nem lettem antiszociális, csak tartom magam a fogadalmamhoz. Nem hagyom magam lehúzni. Nagyon szeretlek benneteket Drága betegtársaim, de most Én vagyok a fontos. Ez a hatalmas elhatározás kivitelezése addig sikerült, ameddig ki nem nyílt előttem a vérvételes ajtó. Na meg az önműködő ajtó, már csak a liftajtón nem lépett be ismerős, ja hogy azért, mert azzal Én közlekedtem. Fül becsuk és aki ismer, tudja hogy van egy olyan válaszom, ami majdnem mindenre olyan esetre jó, ha fingod nincs miről beszél a másik, vagy éppen marhára nem érdekel, mert a külvilág ki lett zárva. Ha meg mégsem illik az adott párbeszédbe, akkor is jó, legfeljebb furcsán néznek. Tehát következő a varázsválasz: Ahaaan, jaaa. Ezt is megoldottam. Elnézést, aki kapott Tőlem aznap egy marék ahan jaaa-t.

Elég gyorsan ment minden, a lyukas órámban, ameddig a vérvételi eredmény el nem készült, meglátogattam a Kedves Tündér Doktornőt. Se nem Tündér, se nem doktornő a megnevezése, megjegyzem igazságtalanul, de Nekem az, előszeretettel hívom így. Ahogyan megbeszéltük az Én agybajaimat, már menetem is az Én Fődokikámhoz. A helyzet a következő lett. 22.-n kellene bevonulnom és 24.-n este lenne vége a következő nagy körnek. Tehát az egész karácsonyom egy füstbe ment kari lenne. Nem kellett győzködnöm a Főorvos Urat, hogy csúsztassunk, igazán jó fej volt. Látta rajtam, hogy Én most aztán nem engedek. Olyan jól elcsúsztatta, hogy közli, legyen belőle 29.-e. 29?? Ááá kizárt. Én 30.-n teljes gőzzel csápolok a Wellhello koncerten. Akkor legyen 4.-e? - kérdezi.  4.-e??? Áááá az Nekem nem jó. Akkor mikor hajlandó bejönni kemora Andi? - tette fel a kérdést vigyorogva, látván, hogy baromira elfoglalt vagyok. 5.-e jó lesz, köszönöm! 

Itt már világos, hogy miért is lesz szünetem, de azt még nem tudjátok, hogy ez nem akármilyen. Erre is meg van a válaszom. 16.-n reggel 8.30-ra kellett mennem hasi UH-ra és tüdő rtg.-re. Most ugrik a majom a vízbe, hogy mennyire hatott ez a cucc a májdaganatra, nyirokcsomóra. Hamar bekerültem. Vágni lehetett volna a csendet, a doktornő csak időzött és időzött a májamnál, ahogyan ezt 3 hónappal ezelőtt is megtette a 2,3 cm-es  daganatnál. Percekkel később megszólal: Akárhogy is keresem és nézem, itt nem látni semmit. Ha nem tudtam volna, hogy itt daganat volt, akkor azt mondanám, hogy minden rendben. 

Eltűnt a daganat? Nem látni? - kérdezem. Sírva. Tudtam, biztosan tudtam és hittem, hogy ott nem lesz semmi. Nem tudom megmondani, hogy mit éreztem, de ahogyan biztosan éreztem 3 hónapja, hogy ott van valami, most ugyanolyan biztosan tudtam, hogy már nincs. Hittem magamban és minden másban..

Következett a hashártyán lévő nyirokcsomó. Percekig ment az UH. Közben a következő kérdés hangzott el az asszisztensnek, Mit írtam 3 hónapja, mekkora? 2,6 × 1,4 cm-es - jött a válasz. Iszonyatos ez a várakozás. Nem tudtam, hogy most újabbat talált, esetleg nagyobbat? Idegállapot volt rendesen. Pár perc elteltével, már kaptam is a választ. Szinte láthatatlan, annyi ott az ér, hogy talán nem is az. De ami gyanítható hogy nyirokcsomó, az is csak 11 × 9 mm. Sírva jöttem ki a rendelőből. Pár óra múlva a tüdő röntgen eredménye is megérkezett, ami szintén teljesen rendben van. 

Értitek már miért is lesz egy kicsit különlegesebb szünet, mint a többi? Végre felszabadult örömmel tölthetem ez a pár szabad hetet. Végre boldogan ünnepelhetem a Makikám 6. szülinapját és megsüthetem neki a tortát. Végre boldog karácsonyt ünnepelhetek a családommal, amiről azt gondoltam, hogy talán meg sem érem. Újabb két pont kipipálva a hűtőn lévő céljaim listából. Éljen! 

A vége még nagyon messze van, örülni is csak nagyon szolidan merek, de végre érkezett egy cseppnyi jó hír, ami erőt és hitet ad a további folytatáshoz. Elmentem szünetelni, ünnepelni és élni, mert Nekem ez jár. Puszi