Akkor kezdjük, csomagolás 2 napra. Anyukám bevitt. Információk hiányában, hogy ki az orvosom, hova kell menni, annyira idegen volt az egész. Bejelentkeztünk a pultnál. Megkaptam a kartonomat és az orvosom nevét. Dr. Megyesi Csaba, keressem a 2. emeleten. Na de hol a második? Nyilván az emeleten, de aki már járt a kecskeméti onkológián az tudja, miről beszélek. Folyosó, folyosó, kanyar, kanyar, rengeteg szoba és furcsa szag.

Nővérpult megtalálva, lejelentkeztem, hogy megérkeztem, kezdődhet a menet. A nővérek nagyon kedvesek voltak. Elvezettek a szobámhoz, 7-es. Igazából nincs jelentősége, pedig kerestem neki. Elmagyaráztak mindent és vetkőzzek, pakoljak ki, majd mérlegelés, adatfelvétel és jönni fog a Doktor Úr. Megérkezett. Rengeteg kérdés kavargott a fejemben. Hogyan bízzak meg benne? Honnan tudjam, hogy Ő jó orvos-e? Honnan tudjam, ha egy másik lenne, az más tanácsokkal látna el? Szóval jött. Meg volt a bemutatkozás, betegségem elmesélése. Ezután jött Ő a mondandójával:

Szóval Andrea, ugye tudja, mit jelentenek ezek? – és mutatja a zárójelentésemen lévő számok, betűk kombinációját. Nem, honnan kellene? Mi vagyok Én, orvos? Gondoltam. De csak egy halk "nem" – et dunnyogtam.Tehát, kezdte: Ez azt jelenti (és mutatja), hogy a 15 rosszindulatú nyirokcsomóból, csak 7-et tudtak kivenni. 8 még bent van. Ekkor azt hittem nem jöhet rosszabb infó. Ez (és megint mutatja), azt jelenti, hogy a daganat artérián van. Elindult a keringésben.

Az a döbbenet, vagy arcon csapás, ami akkor ért, az leírhatatlan. Annyit tudtam kinyögni: Neeee. Doktor Úr!  Én ezt nem tudtam. Rögtön szívinfarktust kapok! A hallottaktól nem tértem magamhoz, de mégis folytatta:

Ne kapjon infarktust Andrea. Azon leszek, hogy meggyógyuljon. Az, hogy mennyi kezelést kap, az csak egy szám. Felesleges dobálózni itt 6-tal, vagy 12-vel. Az a biztos, hogy a 4. után PET-CT lesz, hogy megnézzük, használ-e a kezelés. Ha elutasítja a kemoterápiát, akkor nagyon, de nagyon maximum 1 éve van. Tehát, nem tanácsos. Ma 11-kor még egyszer összeül az orvosokkal és megbeszélik a kezelésemet.

Magamon kívül megszólaltam: De jól vagyok Doktor Úr! Én nem érzek semmit!                                          

Még. – jött a válasz.

Azt hiszem meghaltam. Belül. Az erős Tótandinak itt lett vége, megszűnt létezni. Már nem volt kérdés, hogy bízom-e az orvosomban vagy sem. Meg kell bíznom benne és abban, hogy mindent megtesz, ahogy Ő mondta.

Egyetlen kérdés kavargott a fejemben. A sebész főorvos Dr. Papp Szekeres, akit Én az egekig magasztaltam, hogy a világ legjobbja, sebészek Istene, miért nem mondta el, hogy nem vett ki mindent? Minden egyes nap, minden egyes ellenőrzésnél, varratszedésnél megkérdeztem Tőle, hogy ugye mindent kivett? Mi van a nyirokcsomókkal? Mai napig a fülembe csengnek a szavai: Sebészetileg mindent eltávolítottam, magában már nincs daganat.

Ameddig Megyesi Doktor elviharzott megbeszélni a kezelésemet, próbáltam feldolgozni a hallottakat. Mai napig nem sikerült. Kb. 30 perc múlva vissza jött és vázolta a lehetőségeket. Újból rákezdett: Andrea, mivel kisgyermeke van, felállítottunk Önnek 2 lehetőséget, hogy ha szeretne, több időt tudjon tölteni a családjával. Az első, gyógyszer szedése otthon + 4 órás infúziós kezelés a kórházban, de kéthetente. A második, 3 hetente infúziós kezelés. 2 napos és befekvős, ami azt jelenti, hogy 0-48-ban kapom. A haját vágassa le, mert rosszul fog esni, ha a copfja a párnán marad. 10 perc gondolkodást kapok. Vagy ha gondolom, kérjek telefonos segítséget. Kértem, anyut hívtam, aki közben már ott hagyott engem, mit sem tudva azokról az információkról, amiket Én már tudtam. Akkor a gyógyszerest beszéltük meg. Még 10 perc sem telt Dr. Megyesi vissza jött választ várva. Annyit kérdeztem Tőle.

Dr. Úr mondja meg, hogy melyiket válasszam? Segítsen! Kértem, de nem választhatott helyettem. Megértem, nem tehetik. Ekkor annyit mondtam neki, hogy azt választom, amelyik csak egy láthatatlan hajszálnyival is jobb a másiknál.

Akkor azonnal kezdjük az infúziós Folfox kezelést.- közölte. Már el is volt döntve.

Nem is olyan sokára jöttek a nővérkék. Sürögtek, forogtak. Infúziót bekötötték, hozták a flakonokat és útnak indult a gyógyító elixír. Igen, így gondolok rá, nem méregre. Minden egyes cseppje küzd a rákos sejtjeimmel. Dúlhat a harc odabent.

Első napon semmi tünet. 4 órás fekvés után, kaptam egy Dosie-Fusert. Ez egy nyakba akasztható kemoterápiás „tojás”. Hasonló, mint a nyakba akasztható, műanyag strandolós pénztartó. Kényelmes, lehet vele közlekedni. Majd pár óra múlva megint következett az állványos, majd éjszakára megint a „tojás”. A második napon már nagyon furcsa tüneteket produkáltam. Volt ebben minden, ahogy Én neveztem el: jégcsap ujjak, jégkockákat nyelős, áramrázás a bőr alatt, gombóc a torokban és hányinger. Szuggeráltam a kis "tojást", hogy minél hamarabb szabaduljak erről a nyomasztó helyről. Majd egyszer csak lefolyt. Letelt az idő, mehetek haza, mint aki jól végezte a dolgát. Viszlát onkológia!