25. Kemoterápia 12.
2017. január 22. írta: Tótandi

25. Kemoterápia 12.

Na, azt mondja hogy, 12. nagy kemon vagyok jelenleg is, amikor ezt pötyögöm + 5 kicsin vagyok túl. Simán eltelt 2 két, és hopp, újra itt terem egy poszt. Ez van, a nagyok után kényszert érezek arra, hogy kiírjam magamból. Múlthét óta kezdem érteni a kicsi kezelések jelentőségét. Kutyafüle a köbön a nagyhoz képest, tényleg olyan, mintha nem is lenne, tehát nem is csodálkozom hogy nem tartják számon. Ezentúl Én is semmisnek veszem és ígérem, hogy többet nem ejtek szót róla. Vagy mégis.. ki tudja milyenem lesz. 

10-es szoba, V.I.P. terem, fertőtlenítő szagú egyágyas. Már meséltem a 10-esről. Két terem között egy kicsi váróval. Készültem ám! Már 3 napja beszereztem a következő kötelező olvasmányt. Magam elől is eldugtam, nehogy neki álljak olvasni és mire beérek, addigra pedig kivégezzem a művet. Nem, azt nem lehetett! Ezt kimondottan a befekvésemre tartogattam. Így aztán lelkesen vittem magammal a Puszi, Erzsi!-t. Amit utólag nem is bánok, hogy egy oldalt sem kezdtem el, mert az a röpke 4 és fél óra amíg vártam a kemomra, bőven elég volt arra hogy kiolvassam ezt a 180 valahány oldalas remeket. Nem vagyok egy macskás csaj, hiába volt vagy 5 belőle, akik igazán fantázia dús nevekkel rendelkeztek. Cili, Olivér, Rambó, Puncs és Cicóka. Na nem egyszerre, szépen sorjában hordtam fel őket az utcáról, vagy szereztem be valahonnan. Valahogy azonban mindig lába kelt a cicukáknak, tehát pótolni kellett a hiányt. Anyám általában a denevérekre fogta a macskuszok felszívódását, azzal magyarázva, hogy előtört belőlük a vadászösztön és huss, utána landoltak. Ez egy jó 20 évig nem is volt gyanús, de így majdnem felnőtt fejjel, hát nem is tudom. Meglehetősen gyanús az anyám sztorija. Már megint, nem ott járok, ahol akartam. A lényeg, ha macskás valaki, ha nem a Puszi, Erzsi! egy kötelező olvasmány. Kényelembe helyeztem magam, olvasásra felkészülve, teljesen átszellemülve, kihasználva hogy végre nincs szobatársam, egyszer csak felüvölt egy zsebrádió a váróból. Dübörgött a jó ebédhez szól a nóta, majd következett kívánságműsor. Ez nem túlzás, azt hittem kidobom magam az ablakon.

 Az egész kezelés alatt, az a 4 és fél óra volt a legjobb, ameddig olvastam. Elkezdték a kemot és azt éreztem, hogy ha ez hamarosan nem fejeződik be, Én itt megfulladok. Szó szerint. Este 8 felé megkértem a nővérkét, ha lehet egy kicsit turbózzuk be az infúziót, hogy minél hamarabb húzzak haza a tojásommal. Fél 9 után végeztem is, de ha csak egy perccel is tovább kellett volna időznöm az onkón, azt hiszem elájultam volna. Amikor haza értem, Makikám már feküdt. Amikor odaléptem hozzá, hatalmas mosolyra húzta a száját. Megkönnyebbültem és rájöttem, hogy elértem azt a pontot, amikor már nem bírom tovább. Nem fizikailag, nyilván úgy sem könnyű, de most nem fogok a melléhatásokról nyafogni. Elfáradtam. Lassan egy éve csinálom ezt, és nem tudom, hogy ép ésszel meddig lehet még? Nincs életem. Persze van, de milyen? Senkinek nem kívánom. 

Péntek reggel 9 után mentem vissza, egy újabb infúzióra és 10 után megkezdődött a nagyvizit. Megtudtam és ahogy a kiskemom alkalmával az ambulancián is beszéltük  PET-CT és máj MR következik. Még nem említettem, de májműtét van kilátásban. Ha jót akarok magamnak, akkor bevállalom.Ez nem is volt kérdés, még szép. Attól, hogy az UH szerint nem látszik, meg kell műteni, különben 2 év múlva ismét kezdhetem előröl. Tehát halál a rákos májra! Fellélegeztem, végre szünet következik. Hiszen, ahhoz hogy PET-CT-m legyen, több hét szünet szükséges. Gondoltam én...

Ma szombat délután van és megint mentem vissza a kórházba megszabadítani magam a tojáskámtól. Azt hittem nem leszek képes bevánszorogni, annyira szarul voltam. Viszont a cél és a szabadságom érdekében még négykézláb is bekúsztam volna. Megkaptam a záróm és mit látok? 01.26.-n kicsi kemo, ez oké. 02.01.- befekvés a nagy folytatására. Tessék?? Még egy? Hol a pihi? Hol a PET-Ct időpont? Sírva mentem keresztül az üvegfolyosón. Ez van, folyt. köv. a jövőhéten. Addigra felturbózom magam, ahogyan mindig is teszem.

Utóirat: Bemutatom a tojásomat! Nem egy Kinder, nem is csokis ( jobb is, mert simán megenném ), meglepit sem tartalmaz, viszont van nyakba akasztója, elzárója és hőérzékelője. 

toji.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://totandiblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr2912139325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása